Mérleg évkezdéskor: telt ház, egy új szakképzés, hatvanöt százalékos növekedés a létszámban
Rendkívüli eredményekkel indul a tanév a Szakközépiskolánkban; közel ötszázan kezdik meg a felsőfokú szakképzést az intézményünk falai között az idén, amely a tavalyi létszámhoz képest 65%-os növekedést jelent.A nyáron a beiratkozások - és a hozzájuk tartozó aktív online és offline kampányaink - nagyon eredményesek voltak, hiszen gyakorlatilag minden szakunk telt házzal indul, sőt az idegenforgalmi szakmenedzser két osztállyal is, e mellett pedig egy új szakképzést indítottunk el, a televízió műsor-gyártó szakasszisztensét.
A tanévnyitót szeptember 1-én rendhagyó módon nem telephelyünkön, hanem a központban, a BKF körépületében (Nagy Lajos király útja 1-9, 1148) tartottuk az idén, ahol közel négyszázan voltak jelen. A fenntartó (BKF Kommunikációs Alapítvány) részéről Dr. Kiss Pál István beszélt, akit egy tavalyi tanulónk Földesi Máté István követett, személyes beszámolójával. A sort Borbás Anikó igazgató asszony zárta, aki most is rendkívül informatív, tájékoztatónak is beillő, beszédet mondott. Az évnyitó ünnepség után szakvezetői tájékoztatók következtek és szintfelmérő dolgozatokat írtak a tanulóink a Kör-, és Főépületben, illetve a gyakorlati beszámolók adminisztrációja zajlott le.
Képgaléria a rendezvényről itt tekinthető meg.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges
Nyomtatóbarát változat
